Házirend

  1. A játékidő 55 perc. A hátralévő 5 perc a pálya karbantartására-lehúzására, vonalazásra szolgál, melyről a teniszpályát igénybe vevő Bérlőnek kell gondoskodnia.
  2. A bérletes vendég, minden alkalommal jelezze érkezését a recepción, regisztrációs okok, valamint szükség esetén a világítás felkapcsolása végett. Az alkalmankénti Bérlő a pályára menetel előtt fizesse ki a lefoglalt időt a recepción.
  3. Játékra várva, a lefoglalt időpont előtt a teniszpályán tartózkodni nem lehet. Bemenni oda, legkorábban 5 perccel az óra megkezdése előtt lehet.
  4. A bérelt pályán, valamint edző által vezetett edzés időtartama alatt a játékos (ok)-on kívül senki sem tartózkodhat.
  5. A bérelt idő lejárta után, minden megkezdett újabb óra, teljes óraként kerül felszámolásra.
  6. A szezonbérletek, előre meghatározott napra és időpontra, adott pályára szólnak, viszont a Klub, rendezvény ill. egyéb műszaki ok miatt fenntartja a jogot arra, hogy a lekötött időpontot megtartva a bérletes játékot másik pályára tegye át.
  7. Bérletes időpont eseti lemondása, valamint szabadtéren, eső miatt elmaradt játék, hétvégenként a szabad pályák függvényében a téli szezon kezdetéig lejátszható. Jóváírására, fedett pályás szezonban már nincs lehetőség.
  8. Eseti jelleggel lefoglalt, és bérletes időpont lemondása legkésőbb 24 órával a lefoglalt időpont előtt kerül elfogadásra. Az eseti foglalás késői lemondása esetén az óra felszámolásra kerül, és azt, a legközelebbi alkalommal ki kell egyenlíteni. Bérletes időpont késői, ill. le nem mondása esetén, pótlás nem írható jóvá!
  9. Akadályoztatás miatt (pl. rendezvény) a Szezonbérletesek által fel nem használt pálya, jóváírásra kerül, más időpontban egyeztetés után felhasználható.
  10. A Klub az év minden munka és ünnepnapján nyitva tart, kivéve december 24., amikor 12:00-tól zárva tart.
  11. Fedett pályás időszakban a csarnokok hőmérsékletét 12°C + 2°C-on üzemel.
  12. A sporttelepen egész területén tilos a fedetlen felsőtesttel való sportolás és tartózkodás, a tenisz etikett tisztelete, és higiéniai okok miatt.
  13. A teniszpályát csak az arra alkalmas sportfelszerelésben szabad használni, tilos futó vagy stoplis jellegű cipővel a salakra lépni.
  14. Telekommunikációs eszközök, pl. mobiltelefon, használata klubtagokat nem zavaró módon, a teniszpályákon, pedig semmiféleképpen nem lehetséges. Videó felvételt készíteni csak a Klub igazgatójának előzetes engedélyével lehetséges.
  15. Ételfutár igénybevétele, valamint saját készítésű főételek fogyasztása és behozatala tilos.
  16. Dohányozni a teniszpályán és a klubházban szigorúan tilos!
  17. A klubházba belépni a teniszpályán használt salakos cipővel tilos!
  18. Az öltözőben, az öltözőszekrényekben, a Klub és a sporttelep területén hagyott értéktárgyakért, a parkolónk területén elhelyezett gépjárművek biztonságáért, felelősséget nem vállalunk.
  19. A sporttelepen tartózkodni, illetve a Klub szolgáltatásait mindenki csak saját felelősségére veheti igénybe.
  20. A Klub szolgáltatásait igénybe vevő bérlő a Házirend betartására figyelmeztethető.
  21. A Házirend súlyos vagy ismételt megszegése esetén, az üzemeltető a bérlőt a Klub látogatásától meghatározott időre, súlyos esetben véglegesen eltilthatja.
  22. Alkalmi óra, illetve bérlet vásárlásával a Bérlő a Klub házirendjét elfogadja, és ezeket betartja. A Bérlő a teniszpályákat, és a hozzá tartozó teljes infrastruktúrát (klubház, parkoló, stb) köteles rendeltetésszerűen használni és felelős a nem rendeltetésszerű használatból eredő károk megtérítésére.