Klubtörténet

A földterület, ahol teniszklubunk elhelyezkedik, az 1950-es évektől 2003-ig a különböző nevű sportegyesületek labdarugó, kézilabda és teniszpályáinak adott otthont.

1992-ben, két vállalkozó szellemű tenisz-fanatikus jó barát – Kertész László és Varró László – megalapították a Hungaro Casing Kft-t és vele együtt a Hungaro Casing SE-t. Az új egyesület ekkor még nem rendelkezett saját teniszteleppel, de a tulajdonosokban az elhatározás megszületett, hogy a klub minél hamarabb saját létesítménnyel rendelkezzen. 11 éven keresztül különböző bérelt létesítményeken folyt a klubélet és az utánpótlás nevelés. Kertész László, a szakmai munkával a 70-es évek többszörös magyar bajnokát, Hegedűsné Balogh Betty-t bízta meg. A vezető edző kiemelkedő szakmai munkáját fémjelzik korábbi HC SE játékosok eredményei, úgy mint Kuti-Kis Rita, Kapros Anikó, Varga Róbert, Ballok Márkó, Karda Csaba, Lengyel Zsolt, Zorkóczy Tamás. Hosszú évek előkészítő munkája után, 2003. év végére megépült a jelenlegi helyszínen a Hungaro Casig SE tenisztelepe, ahol a foci és kézilabda pályák helyett is már tenisz pálya épült.

Sajnálatosan, 2006-ban, a klub “motorja”, Kertész László elhunyt, majd a tulajdonosok döntése nyomán a tenisztelep eladó sorba került.

Isten biztosan nagyra értékelte a korábbi tulajdonosok nemes és önzetlen adakozását a tenisz oltárán, mert a sors úgy hozta, hogy Kertész László örökségét az arra egyik legméltóbb személy vehette át. Balogh Betty közbenjárására, Juhász Gábor (alias Csobi) cége vásárolta meg 2007. októberében az eladó Hungaro Casing tenisz telepet.

Juhász Gábor neve nem ismeretlen a Magyar tenisz sportban: hazai és nemzetközi diplomás tenisz szakedző, többszörös szövetségi kapitány és felnőtt válogatott edző, hosszú éveken keresztül Mandula Petra privát edzője. Ő, ma már nem csak a legeredményesebb és elismertebb Magyar tenisz szakemberek egyike, hanem az egyik legsikeresebb sportvezető, és tenisz-vállalkozó.

Juhász Gábor sikerességének kulcsa a családjában, szűkebb értelemben édesapja, Juhász László segítségében, emberi, szakmai és vezetői tanításában – tanácsadásában rejlik.

A “Juhászok” tenisz világban folytatott munkásságának egyik vitathatatlanul legnagyobb eredménye az, hogy a Club IDOM Tenisz és Squashközpont a Népliget-ben felépülhetett, valamint 1995-2007-ig az IDOM Team 2000 TSE szakmai eredményei, mely eredmények önmagukért beszélnek.

A sors azonban itt is közbeszólt, és 12 év népligeti szakmai munka és tulajdon után, 2007. tavaszától Juhász Gábor-nak új otthon után kellett néznie.

Az új otthon a Hungaro Casing tenisztelepe lett, melyet ma már Europe Tennis Center-nek hívnak. Napjainkban, itt már két tenisz szakosztály is működik. A tenisztelep továbbra is otthona maradt a Hungaro Casing szenior és profi versenyzőinek, valamint az új otthona, a népligetből Juhász Gábor és szakmai team-jével tartó felnőtt és utánpótlás korú játékosoknak is.

A tulajdonos terve, hogy további fejlesztéseket hajt végre a tenisz telepen. 2008-ra szabadtéri világítás kivitelezése valósul meg, majd klubház átépítése és bővítése után 2009-re megvalósulhat egy 3 pályás kemény pályás tenisz csarnok.

Amennyiben Ön úgy dönt, hogy szeretné igénybe venni tenisz klubunk valamely szolgáltatását, akkor az Europe Tennis Center tekintetében egy olyan klubra lelt, ahol a sportolás után kulturált körülmények között öltözhet és zuhanyozhat, ha kedve tartja további kellemes időtöltésként élvezheti a büfénk saláta, szendvics és italkülönlegességeit, vagy elvonulhat társaival egy békés sarokba egy kártya partira, esetleg a teraszon egy pohár jó sört iszogatva megnézi a klub utánpótlás korú és nemzetközi szintű játékosainak edzését.

Klubunkat benépesítik a hasonló igényű sportot szerető emberek. Célunk, és a kezdetek óta folyamatosan azon dolgozunk, hogy szolgáltatásaink minél többrétűek és színvonalasabbak legyenek. Úgy érezzük, hogy munkánk nem eredménytelen, és egy olyan hangulatos klubbot sikerült létrehoznunk, ahová a sportbarátoknak mindig érdemes betérni. Ezt bizonyítja vendégeink eddigi visszajelzése.

Klubunk a Erzsébeten, a Soroksári út és a Ráckevei Duna ág közötti területen található a Mediterrán lakópark szomszédságában. Ez a terület Budapest legdinamikusabban fejlődő sportközpontja. Teniszklubunkon kívül megtalálható még egy fedett jégcsarnok, műfüves focipályák, és már épül a fedett versenyuszoda-strand. Klubunk kiválóan alkalmas napközbeni kikapcsolódásra-sportolásra, mert elhelyezkedésénél fogva gyorsan és könnyen bármilyen közlekedési eszközzel megközelíthető.

Teniszezéshez télen 6, nyáron 9 db világítással ellátott I.-osztályú teniszpálya áll rendelkezésre. A téli idényben 6 teniszpályát modern háromrétegű “drótköteles” függesztett neon megvilágítású sátorral fedjük be. A telepen megtalálható egy multifunkcionális sportpálya is ahol tollas labdázni, kosarazni és kispályás focizni lehet. A klubházban a sport shop, az öltözők és a büfén kívül megtalálható szauna, szolárium és masszázs helység is.

Célunk, hogy kikapcsolódási-sportolási lehetőséget nyújtsunk minden szint és korosztály számára. Kínáljuk mindezt kulturált környezetben, hobby sportolóknak, amatőröknek, versenyzőknek magán személyeknek és cégeknek egyaránt.

A klub jelenleg nyitott, szolgáltatásaink mindenki számára elérhetőek. A közeljövőben történő fejlesztések után tervezzük klubunkat zártkörű tagsági rendszerben működtetni.

Reméljük, ajánlatunk elnyeri tetszését, és hamarosan személyesen üdvözölhetjük Önt Klubunkban.